Janza

Az a lehetőség, hogy egy olyan emberről írhatok, mint Ő,  nagyszerű dolog, mert úgy hiszem, méltónak és érdemesnek tartanak arra, hogy megpróbálhassak átadni egy szelet Janzát – ahogy mi hívtuk a baráti körben. Miközben azon tűnődöm, hogy hol is kezdjem, mit is írhatnék róla, mitől is válik többé tornatermünk egy átlagos iskola átlagos tornatermétől, rám tört a felismerés: nem lesz könnyű dolgom. Átnyújtani nektek mindazt a jót és szépet, amit hozzá fűzök és fűzünk,  lehetetlen, de úgy gondolom, hogy ha emlékének egy morzsáját el tudom hinteni köztetek, már megérte. Ha tíz év múlva belép egy tanuló iskolánk tornatermébe és megkérdezi, hogy miért nem Hajós Alfrédról, vagy Hosszú Katinkáról kapta nevét, azt tudják  neki mondani, mert Ő a mieink közül való volt. Abban a padban ült, tanult, élte le élete egynegyedét, ahol ti is nap, mint nap ültök. Ahogy Fekete István írónk írta, egy ember addig él, amíg emlékeznek rá – emlékezzünk rá ma, holnap és azután, emlékezzen rá mindenki, aki belép iskolánk falai közé, mert ha valakire, rá biztosan érdemes.

2010 nyara volt, mikor izgatottan léptem ki az iskola udvarára, a gólyatábor első napján. Keresgettem leendő osztálytársaimat, és beszédbe elegyedtem az új osztályfőnökömmel. A beszélgetést egy srác törte meg, bukósisakkal a kezében, arcán a szokásos vigyorral vágott bele mondanivalójába:
– Edzőtáborba kell mennem Tanárnő, sajnos később fogok érkezni, esténként sem valószínű, hogy a táborban tudok aludni, remélem nem nagy probléma – ha erre visszaemlékszem, elmosolyodom, mert – visszagondolva – már itt tudtam, hogy ez a srác nem lesz egy egyszerű eset. Ha el kéne döntenem, hogy hol volt többet; az iskolában vagy a kajakozás miatt versenyen, edzőtáborban, hát bajban lennék. A szó szoros értelmében élete egészét a kajakozásnak szentelte. Volt egy álma, az, hogy minden versenyen a legjobb legyen. Ez egy igaz sportoló legőszintébb és legmélyebb vágya. Szerintem az, ha valaki valamilyen sportot űz profi szinten,  és nem teszi bele szívét, lelkét, az nem igazi sportoló, de Ricsi az volt. Nem tudnám megmondani, hogy hány országban állt a dobogó legfelső fokán. Nem tudom, hogy hányszor állt rajthoz címeres öltözékben képviselve engem és téged, az egész országot, a hazánkat. Nem tudom megszámolni, hányszor meséltem el édesanyámnak, hogy Risa épp melyik országban szeli a vizeket, épp a földgolyó melyik táján zsebeli be újabb érmeit.

2017.  március 18-án hajnalban sajnos elvették Őt tőlünk, hajója elsüllyedt. Elvették Ricsit a kajakozástól, a szüleitől és mindenkitől, aki szerette, tisztelte és becsülte. 21 évesen hagyott itt minket, de nem tudnék mondani  embert még egyet, aki a környezetemben így élte volna meg az életét, aki ilyen rövid idő alatt ennyi emléket hagyott volna hátra a gyászolók szívében.

Kocsis Roland

     Az idei, az iskolánk fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett Bláthy-nap valóban különleges: egyszerre tisztelgünk a nagy tudós, Bláthy Ottó Titusz munkássága előtt, és emlékezünk az alma mater egy nagyszerű diákjára, Janza Richárdra, akiről központi tornatermünket nevezzük el, és amely terem neve ezután Janza terem lesz.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.