Alfa: A nagy balhé

Egy átlagos keddi napra virradtunk az előző nap nem volt tanítás az iskolában. Ezét minden diák kicsit pihentebb volt a szokottnál. A reggel egész kellemes volt, de az iskolába érve Jani érezte azt, hogy ez a nap mégsem olyan szép, mint amilyenek látszik. Kezdettől fogva furcsa érzése volt a nappal kapcsolatban. A tantermébe érve a padok nem a meg szokott rend szerint voltak ez az elő jele később annak, hogy valami nem lesz rendjén a nappal. A diákok gyülekeztek Jani éppen észre vette a Be érkező barátját, Istvánt. István egy intelligens, humoros és kicsit egoista gyerek, aki egy idős Janival. Mégis a két gyerek jó barátságban élték a napjaikat.

De ez a nap mind kettőjük számára egy katasztrófa volt. Kezdetben be mentek az első órára ahol ki derült, hogy a következő óra Irodalom és a két diák rá döbbent, hogy felelni kell a következő órán ez kicsit növelte a feszültséget, de a legrosszabb az volt az egészben, hogy ki derült az, hogy történelem téma zárót írnak az nap. A történelem óra rohamosan közeledett és senki nem állt túl jól Jani és István kicsit feszült volt és kezdtek kicsit ki akadni egymás butaságán. Jani szelíd természetéhez képest is elég ingerlékeny tud lenni és István még tudja azzal tetőzni, hogy nem bír ilyen helyezetekben el nyugodni. A bizonyos óra el kezdődött a Tanár úr fel ajánlotta, hogy A vagy B csoportot szeretnének a diákok, akik a teremben vannak, mert a többiek késnek.  Jani a B csoportot választotta, de István gyorsabb és hangosabb volt ezért az A csoportot kapták.  Mikor a dolgozatokat meg látták akkor nagyon el keseredtek és Jani égtelen haragra gerjedt, mert ez volt az a dolgozat, amin az év vége múlott neki. István a dolgozatot meg látva el kezdte Janit piszkálni, hogy ez az ő hibája, hogy nem tudta meg csinálni, mert senkinek nem ment az a része az anyagnak.
A feszültség addig nőtt, míg végül Jani és István össze nem vesztek ezzel nem lett volna semmi gond, ha csak össze vesznek, de sajnos nem álltak meg ennyinél. Az osztályt el kezdték két felé szakítani és ki építették a saját kis körüket, aminek a célja az volt, hogy meg alázzak és el tapossák a másikat.  Kezdetben kisebb csínyek, be szólások voltak. De később már nem álltak meg ennyinél. Ez addig fajult, míg egy nap a két „barát” ki jelentette, hogy az nem mehet igy tovább és rendezék le az ügyet egy hatalmas leszámolás keretében. AA leszámolásra a város melletti nagy mezőn került sor, ami egy erdő közepén volt. A két csapat a megbeszéltek szerint el foglalta a helyét és készülődtek a csatára. István egy fizikailag erősebb termet volt, mint Jani és az ő csapata arra épített, hogy majd közelharcban le győzik a gyengébb csapatot. Jani ellenben cselesebb és jobb stratégiát eszelt ki. A csata délben kezdődőt. A diákok egymásnak estek és a végén alig maradt valaki a csatatéren a leg végére a két „barát” maradt és ott küzdöttek egymással. Már alig volt bennük erő, de még mindig küzdöttek egymással és egyik sem akarta fel adni. egy váratlan pillanatban mind ketten akkorát ütöttek egy másra, hogy a földre estek és nem tudtak onnan fel kelni a fáradság miatt.

Ekkor kezdtek el azon gondolkodni, hogy nekik meg érte ez vagy sem, hogy egy ilyen kis semmiség miatt egymás életét tegyék tönkre. Végül rá jöttek, hogy ennek a balhénak semmi értelme nem volt és csak az indulatiak vezérelték őket. Mikor fel keltek akkor oda mentek egymáshoz és bocsánatot kértek egymástól azóta is a legjobba barátok. Közben meg kapták a dolgozatokat és ki derült, hogy mind a két srácnak jeles lett.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.