Stifler: A VÁNDOR SZERELME

Fehér, sűrű északi hideg                                                           Romos felleg lobogóval szélén,

Most láthatod szív mily rideg.                                                 Nemes csapat lovaggal az élén.

Fagyos, végtelen takaród pirosító                                          Körülvéve: köszönti felség,

S embert a földön beborító.                                                    Nem érkezhet karddal a vendég.

Változik a hajnal napról-napra,                                               Ismeretlen most falaik között,

Megannyi kín egyre csak marja:                                             Bájos leány így anya mögött.

Oh, miért e büntetés nékem?                                                 Pillantások összejárnak bár,

Áruló most saját vérem.                                                           Szűz hajadon nevén nem eshet kár

Sorsom pecsételt, magányos                                                  Lobban lelki láng bódító,

Különb égi barátom varázsos.                                                 Bár körött számtalan hódító,

Meleg, pattogó, fényes                                                             Gyöngy hull alá észrevétlen:

De ez a szövetség is véges.                                                      Kegyelmezz csak el ne vészen!

Talpra kell állni, amíg még, bír,                                               Sötét éjben keresi gazdáját,

Nem vár hát más csupán a sír.                                                Meg is találja annak szobáját.

Ősz immáron az utazó koronája ,                                           Viszonzásul egy apró csókot ád,

Olyan akár az idő próbája.                                                       Ősei által kemény lesz a vád.

Talán a remény újra felragyog?                                              Korán reggel nyüzsög a tér,

Erőtlenül, így egyedül vacog.                                                  Másra sem várnak… folyjon vér.

Távolban káprázat suhan?                                                        Nincs itt ugyan semmi mentség,

Lemondóan magába zuhan.                                                    Hisz egyértelmű a szörnyű vétség.

         Egy utolsó búval teli pillanat,

               Egy utolsó könnyed mozzanat.

              Most a hóhér pallos célt ér, s

               A hercegnő is álomra tér.

 

 

 

 

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.