Pápua új guineai vasútkerék: A nagy balhé

1956-ot írunk, Magyarországon egyre jobban élesedtek a politikai ellentétek. A szinte már pattanásig feszült helyzetben, amikor már mindenki elkötelezte magát egy oldal mellet volt egy picinyke család. Amely nem igazán tudott állást foglalni mivel a családfő bizonyos Kovács Tibor magasrangú katonai tisztviselő volt még az anya Kovácsné Margit egy szabadszellemű újságíró, aki a forradalmi eszmét támogatta.

A Kovácsékat a helybéliek csak a modern kori Rómeó és Júlia ként emlegették.

Sajnálatos módon a fokozódó belpolitikai viszályok úgy tűnt végleg rányomták a bélyeget a pár kapcsolatára.

 

Mikor egy szép napon Margit haza felé tartott a szerkesztőségből egy eldugott sikátorból hangos nyávogásra lett figyelmes azonnal elindult a hang irányába és mikor oda ért. Nem fogadta más, mint egy aranyos, de megsebzett macska. Azonnal felkapta a kis állatot és a legközelebbi állatorvosi rendelőhöz vitte. Ott megállapították, hogy a macskának el van törve a lába rögvest sínbe tették a szőrpamacs lábát és át adták Kovácsnénak, hogy viselje gondját.

Mikor Tibor meglátta, hogy felesége milyen teremtményt hozott haza mérgében majdnem be adta a váló keresetet, de mikor meglátta, hogy sebzett a jószág megenyhült a szíve és már nem gondolt úgy a feleségére mintha az állat menhelyet akart volna csinálni abból a piciny szolgálati lakásból ahol éltek. Ettől kezdve mind a ketten úgy tekintettek a macskára, mint a házasságuk útólsó mentsvárára.

 

A forradalom kirobbanásakor a pár mind a két tagja dolgozott, bár Kovács úrnak a mesterségéből adódóan kötelező is volt. Egyedül szegény macska volt otthon aki félelmében a kamra egyik legfelső polcára a lekvárok közé bújt.

Margitot haza küldték a zavargások miatt a munkahelyéről és azt javasolták neki a kollégái hogy a munkája miatt egy darabig nem hagyja el az otthonát.

Margit eleget téve a kollégái tanácsának haza is ment és első dolga a riadt macska megkeresése volt, ez nem kis feladat volt lévén a ház elég nagy és zegzugos ahhoz hogy egy mindössze három kilós macsek elbújhasson benne.

 

Mikor az asszony már fel adta a keresést és ki ment a konyhába, hogy főzzön magának egy kávét meghallotta imádott macskájának a hangját a kamrából, Kovácsné azonnal fel is tépte a kamra ajtaját és levette a lekvárok mellől a házi kedvencét. Este felé a családfő is befutott és rémülten közölte a feleségével hogy a nyomda alkalmazottjai ellen ahol ugyebár Margit is dolgozik elfogató parancs van érvényben. Ekkor meg is fogalmazódott a remek ötlet Kovács úrban. Azonnali hatállyal el kell hagyniuk az országot. Neki is álltak még aznap este csomagolni mivel volt egy ismerőse Tibornak aki kora reggel a Magyar-Osztrák határ közelébe tudja őket vinni ahol már csak át kell gyalogolniuk a nyugati világ gyönyörébe. Amint a nap felkelt a Kovács család és Bodza a bodza színű a lábtörésből sikeresen felépült macska útra keltek. Három nap három éjjel folyamatosan mentek mivel a fekete volga mi szállította őket nagyon lassú volt. A negyedik nap reggelén a sofőr bizonyos Antal elvtárs megszólalt, hogy alvás nélkül már egy métert sem képes vezetni, igy a határtól nagyjából nyolcvan kilóméterre álltak félre a fekete volgával amint a kocsi megállt az autó melletti árokból négy állig felfegyverzett ÁVH ügynök ugrott elő. És az úti okmányokat kérték a magfáradt utazóktól. Ezek hiányában azonban nem volt mit tenni, futni kellett. Kovácsné a macskával az ölében futásnak eredt, amíg férje és Antal megpróbáltak kézi tusában szovjet felebarátaik fölé kerekedni ez olyannyira jól sikerült, hogy Antalt szinte azonnal le lőtték Tibort pedig elfogták.

 

Mikor már Margit úgy érezte, hogy kellően messze jár keresett magának egy nagy odvas fát, hogy majd ott megvárj a szeretett férjét. Eközben már Kovács úr a rögtön ítélő bíróság előtt állt, és lássuk be nem számíthatott túl sok jóra, hiszen magas rangú tiszt volt a honvédségnél. Margit már két napja fagyoskodott a fa odvában hőn szeretett macskájával lassacskán minden hitét elvesztette abban, hogy a férje vagy Antal életben vannak-e. A harmadik nap úgy döntött, hogy elindul a határ felé, bár nem tudta igazán merre kell menni elindult arra amerre a legjobbnak látta. Négy nap gyaloglás után már nem bírt tovább menni és össze rogyott nem messze a határtól egyedül a macska volt még talpon, aki nem akarta elhagyni haldokló gazdáját.

 

Idő közben Tibor ügyében is ítélet született az ítélet golyó általi halál volt. Tibor végső bánatában felvette a kapcsolatot rég barátaival, akik közül néhányan a politikai pályán helyezkedtek el. Ők annyit ki tudtak harcolni, hogy Kovács ítélete kimerüljön abban, hogy beláthatatlan időre a Recsk-i Táborba küldik. Tibor ennek hallatán egy kicsit megnyugodott, mert így látott arra esélyt, hogy ha Margitot el is kapják, rabságban töltött éveiket együtt tölthetik. Margitra rátaláltak az ÁVH emberei és azonnal mentőt hívtak hozzá.

 

Viszont a mentőre a macska nem fért föl és igazándiból az orvosok és az államvédelmi hatóság munkatársai is egy haszontalan élősködőt láttak benne egy jókora rugással odébb rakták Bodza a rúgás után rögvest futásnak eredt és addig ment még nem elért egy kellően biztonságosnak vélt sikátort.

Margit a Kórházban sikeresen felépült viszont súlyos amnéziában szenvedett. A nevén kívül csak a lakhelyére és a szülei nevére emlékezett. A macska, Tibor, Antal, a fekete volga, mindez semmit nem jelentett neki többé ami az élete volt az pár hét leforgása alatt semmivé lett, a forradalom melyben annyira hitt leverésre került és véresen megtorolták. Tibor halála napjáig bízott benne, hogy egyszer viszont látja a szeretett feleségét, de ez az öröm soha nem adatott meg neki. Négylábú hősünk sem érezhette soha többet egy szerető gazdi ölelését vagy az, hogy mindig van mit ennie.

 

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.